Van valami, amit nem illik elfelejteni: "Wherever I lay my head is home." A fizikális való (lásd még: e nagyvilág) tárgyaihoz ragaszkodni dőreség. Az otthonod magadban éred el.

Zeusz, tök igazad van. De illik vagy nem illik... megtesszük. Én túl sűrűn. Helyekhez, emberekhez, viszonyokhoz... Majd csak egyszer kinövöm. Vagy nem.

Minél kevesebb dologhoz kötődsz, annál szabadabb vagy.

És akar az ember valójában szabad lenni? Nézd meg a kisgyereket, az is korlátok között tudja élvezni a szabadságot. Sztem biztos pontok nélkül nekünk is csak nihil az ittlét, mint szabadság. Egyébként kérdés az is: tudunk-e élni a szabadságunkkal?

Persze, hogy akar, hogyne akarna. Korlátok közötti szabadság? Ugyan. A kisgyerek állandóan teszteli a szülők által szabott határt. Biztos pontok pedig nem a külső világban kellenek, hanem odabent. Az utolsó kérdésre pedig azt válaszolom: meg kell próbálni. Ha nem megy, majd választjuk a másik utat.

Szerintem ez árnyaltabb. A gyerekek egyébként nézd meg, abból lesz a bizonytalan hüje felnőtt, akinek nem szabtak határokat. Mind1, erről még tudnánk vitázni... Tanultam és tapasztaltam. Ajánlok hozzá irodalmat ;)
A fontosabb, amivel ellened ágálok, az az, hogy az emberben nem csak szabadságvágy van. Szerintem pont olyan fontos nekünk a hasznosság érzése pl. , hogy fontosnak érezd magad, megtámogassák az egód... mittudomén. És ez külső kötöttségek nélkül igen nehezen működik. Ha csak szabadságra vágynánk, nem kreáltunk volna annyi félre rendszert, amiben elraktározhatnánk magunkat, aminek részei és részesei vagyunk, amiben vhova tartozunk. IGen, feltétlenül van bennünk vágy szabadságra függetlenségre IS. Ettől olyan szépaz ember, hogy ellentmondásos.
De vitázz velem, élvezem! :)

Egyébirént megsúgom, hogy ez az iromány sokkal inkább személyekről szól, mint csupán helyekről és evilági "cuccok"ról, amikhez váltig ragaszkodunk. Kapcsolatok témakör.