Gondolkorzó

 Minden egy ajtóval kezdődött. Az ember végig sem gondolja, hogy mennyi életet formáló kilincset nyit meg. Sokminden rejtőzhet egy ajtó mögött. Sokszor a megszokás, hétköznapi dolgok. De van, hogy találkozás, kaland, alternatíva áll mögötte. Talán csak egy jóarcú kilincs választ el attól, hogy űrutazó légy, vagy táncos, vagy megtaláld életed valamelyik nagy álmát. Utólag már én is tudom – vagy legalábbis sejtem – melyek voltak életem becses kilincsei.

Mindenesetre ez a példány átlagosnak darabnak tűnt, egy csöppet sem jelentőségteljesen napon. Egy újabb „mit keresek itt” óra után ballagtam a kollégiumi folyosón. Ez is nyomasztó, mint az összes folyosó. Ablaktalan, szűk, hosszú. De itt lakom a 217-esben.

Nap mint nap belépek ezen az ajtón. Lenyomtam a kilincset, és vártam, hogy a szobatársam ma éppen milyen bosszantással igyekszik elütni az unalmamat. Meglepetésemre, a szokásosnál egy kicsivel több érdekesség fogadott. Egy srác ült az ágyamon, a napsárga ágytakarón. Még így ültében is látszott, hogy elég magas lehet. Ha az ember nem lett volna biztos benne, akkor pedig láthatta a nadrágszárán, ami viselője gyors növekedéséről, és önmaga dacos stagnálásáról tanúskodott. A haja valaha jól formára lehetett nyírva, de éppen megérett egy új látogatásra a fodrásznál – ha csak ez ember nem kedveli a hippiket. De – hogy ne vesszek el az amúgy izgalmas részletekben: jó pár másodpercig eltartott, mire észrevette, hogy az ágy tulajdonosa megjelent. El volt foglalva Tündi fekete elektro-akkusztikus Hora gitárjával. Ez a pár másodperc éppen arra volt elég, hogy mielőtt megzavartam, felismerhettem a Red Hot Chilli Peppers Road trippinjének introját. Annyi mindent magában tud hordozni egy íz, egy illat, vagy egy zene. A Road trippin nekem az első vezetések szabadság-élménye. Azok a tücsökzenés, teliholdas nyári éjszakák, amikor az ember megálmodja magát. Kevés ilyen zenekar van, aki ennyiféle árnyalt életérzést fel tud mutatni. És most ez a dal, az elmúlt hat bohó gimnazista évem minden emlékével ott szól az ágyamból, ennek a srácnak a kezei közül.

Megtört a pillanat, a jelenlétem feltűnt, és a fiú zavartan felpattant az ágyamról. A pirongós helyzetet beszédfolyammal oldottuk, persze csupa olyan adekvát és unalmas információkkal, amelyek a kilétünkre vonatkoztak. Kicsit megnyugodva visszaültettem az ágyra. Akkor vettem észre, hogy már eddig is osztozott az ágyamon Rákkal.. Te jó ég! Mit gondolhat ez rólam a fejében. Minden lánynak, valami jóravaló, szende pocakos plüssmaci ül az ágyán, netán hűséges kutyus. Nekem meg itt ez a kajlabajszú, meglehetősen sematikus babzsák-homár.

A magamat természetesnek tettetésben a következő dramaturgiai törést Tündi okozta, akit csak ekkor vettem észre a sarokban szöszmötölni. A székén állt és pakolászta a jegyzeteit a polcon.

Belém hasított az érzés: íme egy újabb palimadár, aki Tünde szép szemeitől megzavarodva ismerkedésbe bocsátkozott. El is indultam a zavart oldandó Julihoz a szomszédba.De ahogy becsuktam magam mögött az ajtót továbbra is láttam a mosolygósan csíkbahúzódó szempárt. Fejembe fészkelte magát egy kellemetlen érzés. Belefacsarodtam kicsit, hogy Tündinek szólt az az érdelkődés, amiért ez a srác ott ült az ágyamon... De jó. Mentem tovább, és fogtam egy másik, sokkal biztonságosabb kilincset, ahol jól tudtam, milyen barátot találok.