Gondolkorzó

-               Kedves, jó Jonatán, mondja csak, milyennek érzi helyzetét a mai piacon?

-               Ami azt illeti, már elég kielégítőnek találom a keresletet.

-               Látom kicsit belepirult. Mit jelent ez a „már”, mihez képest „már”?

-               Tudja, a múltját, a személyes történetét senki sem tagadhatja le. Rólam is köztudott tény, hogy a világtörténelembe való bevonulásom nem volt olyan csöndes, mint társaimé.

-               Tehát Ön hátrányként éli meg azt a sajnálatos esetet?

-               Igen, mindenképpen. Sok a hozzám kapcsolódó negatív asszociáció azóta.

-               Meg ne haragudjon a kérdésért, de esetleg vétkesnek érzi magát az esetben?

-               Egyértelműen nem. Tudja… én az áldozat voltam. Kihasználtak. Ha valaki vétkes, az az a hitvány hüllő, és az a naiv nőszemély. Én csak éppen rossz helyen voltam. Látja, mégis én húztam a rövidebbet, én sínylettem meg leginkább a dolgot. Azóta mindenki úgy gondol rám, mint a bűneset szimbólumára. Tudja, hogy lehúzta a jó híremet? Totálisan megcsappant a kereslet, miután az ember így megemlegette az első velem való találkozást. Ezt pedig csak tetézte az az agyrém, képtelen görög pletyka, ami szerint valami háborút egy alma robbantott ki. Persze. Egy alma robbantotta ki! És mi végezte be? Egy fa ló? Ugyan kérem! Nevetséges kukacoskodás.

-               Kérem, ne személyeskedjünk… Mondja csak, hogyan sikerült kimásznia ebből a csúnya válságból?

-               Időbe és munkába telt. Egy egész team marketinges idejébe és munkájába. Először is jöttek a captatio benevolantiae kampányok. Hogy milyen finom, édes, mosolygós és piros vagyok. Aztán eljött a tudományok ideje, akkor a vitaminjaimmal reklámoztunk. Bizonyára ismerős az a szlogen: „Naponta egy alma, az orvost távol tartja!”. Ez volt a kampány gyöngyszeme. No meg a „jók a fogaid Laci!” Emlékeznek ugye, milyen gyönyörű zöldalmába harapott? Ma már pedig gyakorlatilag nem kell nagyon törnöm a fejem. Az emberek olyan rosszak, olyan ironikusak és nevetségesek, hogy ma már maga a bűneset a legjobb reklám. Ennél jobb spotot nem tud nekem az egész marketing világ sem készíteni. Csábítás, kísértés, tilosban járás, jó és rossz tudása: ma már ettől lúdbőrözik az ember, ezek az asszociációk mozgatják meg. Ami akkoriban szégyenfoltom volt, most megélhetést biztosít, hála az erkölcstelenség minden tudatalatti formájának.

-               No, ne legyen ilyen kárörvendő, még elzöldül… Hogyha ilyen jól föl tudja használni üzletpolitikájában ezt az ügyet, akkor miért csak „kielégítő” - nek nevezte a keresletet?

-               Tudja, minden kornak megvan a maga rákfenéje. Nézzen csak szét, mi minden sorakozik még itt a rekeszekben! Narancs, ananász, mangó, avokádó, datolya! Csupa jött ment! Betettek a felfedezők a történelmi gyümölcsöknek. Mi ez a globalizáció?! Hiszen én már a kezdet kezdetén, a Biblia első hasábjain itt voltam. Mégsem élvezek semmiféle előnyt ezekhez a bevándorló bakfisokhoz képest? Különösen mérges vagyok Kolombuszra. Az én vitaminjaim védték a betegségektől a legénységét, ez meg föltalál nekem egy olyan földrészt, ahol megrajzolják a Hófehérkét??? Áruló! És különben is…

-               Kedves riportalanyom nem tudta folytatni a panaszáradatát, – bevallom, megkönnyebbültem - a kedves ráncos kofás néni ugyanis jóízűen beleharapott. Most mászhatok tovább a rekeszben egy új almát találni. Persze nem sajnálom az öreg hölgytől. Ő sem sajnálja a férjétől, nyújt neki egy falatot a bicska végéről. Déjá vu-m van. Vajon őt mi csábította el? A szépség, a vitalitás, a kísértés? Melyik kampányfogás? Közben elértem egy új, piros almát, és együtt dúdolom az önfeledt árus nénivel: „Almát eszem, ropog a fogam alatt…”.