Seszínű szem, seszínű haj…
Seféle érdekes érzés, ami magában tart…
Kiféle az, akit rejt? Sajog-e, vagy szeret-e majd belé,
aki még érezni nem mer, csak felejt? Csak elejt
- ha tud - minden kezébe görcsösen ragadt mócsingot.
Indákat, melyek fojtogatón körülfonták, mint kis virágot
a gizgazok.
A te seszíneidtől színes az ég és az arcom,
és karodba hajtom, eltemetem, mikor piroslik,
Pedig csak érez. Újra.
Útra kelni szeretnék. Végre nem egyedül. Seféle göröngyös utakon
Járni be birodalmakat, várni be pillanatokat, illanatokat…
S veled őrizgetni azt a semmit, ami marad.
Mondd te seszínű, adod-e hozzá magad?
2008.12.04.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.