Gondolkorzó

 Időgépünkkel ismeretlen vidékre érünk. Oppá, sikerült épp egy tócsába landolnunk. Kérem ne felejtsék el a gumicsizmákat hölgyeim és uraim! Ne maradjanak le, kövessék az ernyőmet, kiszállás!

-         Elnézést uram, meg tudná mondani, hol járunk, és milyen nevezetességeket lehet itt megnézni?

-         Ez itt egy völgy, a hegység, ami pedig egészen körbevesz bennünket, az az Ararát. Sajnos többet nem tudok mondani, mi is csak most érkeztünk…

-         Olyan szép zöld itt minden, és sehol sem látni embert. Mondja csak, maga nem Ádám? Istenem, mindig is a paradicsomba vágytam!

-         Paradicsom? Miről beszél, hiszen azt majd csak Kolombusz hozza magával… Egyébként is csak járt volna itt pár héttel ezelőtt! Nem volt ám egy édenkert! Nem kérem, én nem Ádám vagyok, hanem Noé. És azért akad még itt ember rajtam kívül is, számszerint hét.

-         Áh… Noé… persze, azt a sztorit is ismerjük. Tudja, amikor a kislányomnak meséltem, ő mindig azt kérdezte, hogyan tudták befogni az összes állatot?

-         Hát kérem, sokat bosszankodom, mikor a maguk fajta turista előáll a kis képével, amin az állatok kettesével libasorban, mosolyogva vonulnak befelé a bárkába. Azért ez történetesen nem éppen így zajlott. Egyik fiamat majdnem halálra marta egy kígyó, a másikat felöklelte az orrszarvú és nekem sem volt egyszerű becincálnom a zsiráfokat. Meg hát sietni is kellett, mert amikor az utolsó állatokkal bíbelődtünk, már gyülekeztek a felhők a fejünk felett.

-         És tényleg egy bárkán húzták ki idáig ennyi sok állattal?

-         Igen. Sötét volt, zsúfolt, nyirkos, és felettébb büdös. Még szerencse, hogy Isten ránk zárta az ajtót, különben – víz ide, víz oda, - már biztos kimenekültem volna egy-egy nehéz nap után. Irtó nehéz volt ám megvédeni az állatokat egymástól. Amikor például az egerek kirágták a dobozukat, és meglátta őket az elefánt, na akkor mind azt hittük odaveszünk. Csak úgy recsegtek a deszkák a kis Nelli alatt. Meg azok az átkozott szúk. Nem győztük keresgélni őket, hogy csak a válaszfalakat fúrják, és véletlenül se a hajót lékeljék!

-         Mondja csak, melyik állat volt a legidegesítőbb.

-         Minden kétséget kizáróan a galambok. Az ember küszködik, összehoz egy ilyen bárkát, ezek meg mindent összepiszkítanak. Amikor az egyik éppen a fejemre pottyantott annyira dühbegurultam, hogy ki is hajítottam az ablakon.

-         Köszönjük az útbaigazítást, meg történetet, de most már igazán mennünk kell. Hölgyeim és uraim ezután a kisebb történeti áttekintés után induljunk tovább. Kövessék az esernyőm! Ha balra tekintenek, még láthatnak egy eltűnőben lévő szivárványt… mint tudjuk a fény törése. Amott pedig a hegytetőn az a rozoga csónak, na abban menekült meg az emberiség. No, de elég már a múltból, ezek olyan lényegtelen dolgok, menjünk vissza a jövőbe!